Ha kedve lett volna ,talán tollat ragad , leírja mesél az árnyak játékairól, arról miként szőttek varázst olyan képek köré amire már maga sem emlékszik. Nem is érti , ezek mindig csak tódulnak valahonnan hozza a szél , egy pohár bor talán , szigorú szemek , olyan elérhetetlen nagy és óriás , mennyire féltette, de kitől , vagy egyáltalán lehet ez is csak a saját félelme, pont mint most is a hosszú éjszaka , beteg a gyerek és muszáj erősnek lennie, muszáj értenie a fájdalmat , a lázrózsákat amik akkor is pirulnak ha éppen csak az árnyék játékai futnak végig rajtuk , akárcsak ez a reggel a besütő napsugárral , és érzi, hogy mozdulnia kell , újra ránézni a gyerekre, mert hát mégiscsak Anya és mégiscsak megtanult küzdeni , erősnek lenni , azt mutatni, mosolyba csomagolni mindent , és na persze szeretni mindig és mindhalálig. Hogy jó volt e ? szerethető e ? Sosem jött rá, pedig annyi minden volt amiben a bizonyossághoz nem fért kétség, de neki csak a kétségek maradtak, azok amiket mindig elvisz a szél és hoz helyettük valami egészen furcsa illatot, örömet, csillogó szemeket, édes illatokat a konyhából, tisztaság szagot a lakásból, gyógyszerest éppen most, meg kell nézni a gyereket..... Az óra ketyeg ? de nem azt hallja, az csak a múlté, emlék, szokás, mennyire szerette amikor az Apja nem úgy nézett rá, nem csak úgy, hogy el felette, vagy éppen a szerepéből, vagy a kolléganő szerelmét álmodva, azt a csinos lányt, nem olyan volt mint Anya, de finom volt az illata , édes parfüm édes álom , édes élet és remény, hogy észre veszi majd az Apa Ő is olyan ügyes, okos és SZÉP. De rég is táncolt amikor még azt hitte ,hogy egy libbenő szoknya varázsa SZÉP-pé teszi, olyanná , hogy boldog élet, szerelem család és a nagybetűs álmok, hogy észre fogja venni egyszer valaki , megérti azt amit Ő nem tudott soha, és talán már így is van jól,mert már sínen van, megáll a lábán , de most még ül egy kicsit az ágy szélén, talán sírhatna is ha kedve lenne hozzá. Úgy sincs itt senki, mert sosincs senki akinek elmondhatná, a pszichológust mondták neki és látja is micsoda virágzó ipar, de csak a parfüm jut eszébe, nem az Anyjáé volt, muszáj szépnek lenni vonzónak ,minden percben és bevásárolni, a csekket feladni , takarítani , táncolni .....az ESŐ-ben....de most süt a nap. Örül de nincs kedve hozzá, mégis örül mert egyedül van , a férje már elment, a gyerek nemrég aludt el , lement a láza, és iszik egy kávét kinyitja a laptopot ,meg sem kell fésülködnie, tud dolgozni otthonról is a szobából ahova a szél befúj ezt azt , és nagyon hálás is, de nincs ehhez sem kedve , de jó a home office munka, még csinosnak sem kell lennie, egyébként meg minek is , kinek ? Mintha ezek a szerepek már nem hozznák a varázslatot , nem hoz itt semmi semmit csak felkavarja, mindig felkavarja ez a sok tomboló érzés, és boldog egy két jó szótól, de nincs hozzá kedve, lehet csak fáradt ? Na de mibe lehet elfáradni ? Hova az igyekezet ? Emlékszik milyen jó volt a vasárnap , szép ruha , családi ebéd , az Apa elnyújtózott egy újsággal, a cigaretta, na ezt igen ezt szereti még, mert olyan akart lenni, mert az olyan jó ha erős és bátor és ha észreveszi az Apja, csak úgy , hogy nem onnan néz rá, onnan a mélységből , mert onnan nem lehet látni, nem lehet érteni csak az Anyákat. Mit fog főzni hétvégén? Ehhez sincs kedve, de már nem is kell, és nem depressziós , hiába divat ez mostanában, nem az , ő tudja , hogy tombol benne a harag, csak most nincs kedve hozzá. Feláll és szép lassan elhúzza a függönyt , halkan benéz a gyerekszobába, előveszi a laptopját , bejelentkezik a munkahelyén , hoz még egy kávét , jó erőset, ennek is milyen jó az illata, emlékszik ahogy az Anyja vasárnap reggel már 5 kor itta, ő ugyan még aludt, de érezte, és mennyi mást is eltanult tőle, hogyan kell , hogy jó legyen. Hogy kifelé minden stimmeljen , de most éppen fáj a háta a dereka, nem ér rá erre gondolni, meg amúgy sincs hozzá kedve. De boldog , azt is tudja és azt is , hogy mennyire jó lenne ha el tudná mesélni az árnyak játékát , a szív húrjait, vagy mi a szösz ez itt ami olyan sokat tombol , játszani akar , parfümös álmokat, egyszerűbb életet, ahol egyszer valaki Őt is látni fogja. A férje jóképű , ennek örül, kedves , ez nagyon jó, figyelmes ez még jobb , lehetne más is, persze most megint a szél behozza... a bor volt az , vörös, majd a pálinka szilva, mellé a sör....a gyerek éjjel hányt kétszer is ....Ágyneműt húzott még akkor és emlékszik az Anyjának nem volt automata mosógépe, se szárítógép, milyen jó és boldog mennyivel könnyebb az élet manapság. Érzi a rivalizáció erejét , harcol még az Anyjával , vagy az Anyja vele, erre se tudott rájönni, de azt érzi, hogy könnyebb lehetne, ha valaki egyszer látná Őt. Akkor talán lehetne kedve is , lehetne másként , leüti a billentyűket ,látja sok a feladat és határidős mind. Mert az óra ketyeg az idők pedig lejárnak, de azt mondják nincs vége semminek , ezt bizton tudja, mert a szél az árnyak , a tomboló tűz ezek mindig vele voltak és megsúgták, hogy újra és újra ugyanaz , ugyanaz minden amitől mindig szorong és fél. Kicsúszik az időből , a menopauza ilyen lehet , de élhető viszont nincs hozzá kedve. Tenni sem akar már , ez mondjuk régóta így van ,mert éppen elég ha Anya és a gyermeke majd megérti , és Ő megtanítja neki mit szeret a nő és majd viszi tovább, pont mint az Apja, Ő is nagyon szereti az Anyját. Az Anyákat szeretik és az anyák megtanulnak erősnek lenni, na nem amazon szerep ez, csak egy VÁGY volt valamikor, amit a szél ide repít mindig. Jó lenne ha tudná az Apja, csak olyan akart lenni mint Ő, hogy észrevegye, és csak egy kicsit úgy figyeljen rá, amikor éppen nem kötelező a szerep. Minden férfi ilyen volt az életében, ha úgy is tűnt, hogy nem , akkor is olyan lett, olyan mint az árnyak és a szél, na meg az eső aminek sós az íze, a kávé ami keserű, és újra mosolyog egyet, boldog , csak éppen nincs hozzá kedve, de azt már úgy se keresi senki. H-A-G Helaing